Uniós polgárok bilincsbe verve a nagy-britanniai reptereken – mi történt?

Nagy-Britanniában az elmúlt hetekben több, állásinterjúra az országba érkezett EU-s állampolgárt vettek őrizetbe. Ennek nyomán egy kiszivárgott dokumentum szerint az Unió a polgárok jogainak tiszteletben tartására kéri majd Boris Johnson kormányát. 

Az utóbbi napokban sokkoló történetek láttak napvilágot Nagy-Britanniába érkezett, majd megbilincselt, őrizetbe vett és kitoloncolt uniós állampolgárokról.

Általánosságban olyan fiatalokról van szó, akik a brexit előtt nem éltek a szigetországban és állásinterjúra érkeztek, majd hazatérve akartak vízumért folyamodni.

A 20 éves Ana Silvestre olasz-brazil kettős állampolgár például a Guardian című lapnak elmondta, hogy május 8-án brazil férjével együtt megtagadták tőle a belépést a lutoni reptéren.

Bilincsbe verték és éjszakára egy furgonban tartották, majd egy gyűjtőközpontba vitték, ahol hét napig tartották fogva, mielőtt visszatoloncolták volna Olaszországba. 

A telefonját is elvették és így nem tudta felhívni Liverpoolban élő nővérét. Luigi Di Maio olasz külügyminiszter szerint 12 állampolgárukat toloncolták így ki. 

Ana Silvestre és férje

Más EU-s polgárok – franciák, csehek, bolgárok és görögök is – hasonló bánásmódra panaszkodtak.

 Az Észtországból származó, 20 éves Abi-t azzal vádolták meg, hogy au pairként akart dolgozni.

30 órára bezárták, majd szintén hazaküldték – mesélte a Guardian című lapnak. Egy fiatal francia nőt szintén hét napra bezártak, majd február végén hazaküldték. 

A brit belügyminisztérium a tudósítások nyomán annyiban változtatta meg a szabályokat, hogy

a határon megállított uniós polgároknak lehetővé teszi az óvadék kifizetését és így családtagjaiknál vagy ismerőseiknél megszállva várhatják a döntést. 

„Mivel véget ért a szabad mozgás, az EU-ból származó emberek ugyan továbbra is látogathatják az Egyesült Királyságot, de akik dolgozni vagy tanulni jönnek, azoknak meg kell felelniük a belépési feltételeknek, ezért felhívjuk őket, hogy ezeket az utazás előtt ellenőrizzék” – közölte a hatóság. 

Mi történik, ha valaki állásinterjúra érkezik?

Kevin Foster, a brit kormány bevándorlási államtitkára egy parlamenti kérdésre válaszolva azt mondta:

„állásinterjúra beutazhat az EU-s polgár. Ha ez sikeres, távoznia kell és vízmuért kell folyamodnia”. Hozzátette, hogy „a szabad mozgás időszakában érkezett uniós polgárok a barátaink, szomszédaink és kollégáink. Elköteleztük magunkat és törvényeket is hoztunk a jogaik védelmére.”

Sokkoló módon brit-EU-s kettős állampolgárok is kaptak olyan – hibásan kiküldött – figyelmeztető leveleket a belügyminisztériumtól, amely szerint:

elveszíthetik munkára és egészségügyi ellátásra való jogukat, ha hat héten belül nem folyamodnak letelepedési státuszért. 

Sokan gondolkodnak a költözésen

A CNBC idéz egy felmérést, amely szerint minden tizedik brit földön élő EU-s polgár azt fontolgatja, hogy június végén hazatér – ekkor jár le ugyanis a határidő ameddig letelepedési státuszért folyamodhatnak. 

Az Állampolgárok Jogállását Megfigyelő Hatóság nevű jogvédő szervezet közvéleménykutatása szerint a legtöbb, távozást fontolgató uniós polgár német, spanyol vagy francia férfi, aki már 5-10 éve él Észak-Kelet vagy Dél-Kelet Angliában. A maradók pedig inkább fiatalabb litván és portugál, illetve a jogi státusz alapján az uniósokkal egy kategóriába eső norvég nők, akik kevesebb, mint egy éve élnek Walesben vagy Észak-Kelet Angliában. 

A Guardian birtokába került most egy olyan uniós nyilatkozattervezet, amely a „diszkrimináció mellőzésére hívja fel a brit kormányt az EU-polgárok jogaival kapcsolatban”.

A szöveg még változhat az eheti uniós csúcs előtt, mivel a brit-uniós viszony egyéb problematikus részeit – például a halászatot és az északír vámszabályozást is említi.

Az uniós fővárosokban egyre nagyobb az aggodalom, hogy a londoni kormánynak a polgáraikhoz való hozzáállása miatt és attól tartanak, hogy a brexit tárgyalások során kialkudott jogokat sem biztos hogy garantálják a számukra. 

A felmérést végző és a kilépési egyezmény alapján létrejött jogvédő szerv a lap szerint „aktívan foglalkozik az ötlettel”, hogy jogi lejárást indít a brit belügyminisztérium ellen.

A Guardian felhívja a figyelmet, hogy az állásinterjúra érkező, de vízummal nem rendelkező EU-s polgárokat is be kell engedni. 

Híradó minden nap 7:00 és 18:00 között minden egész órakor a Radio HereWeGo-n!

Hírháttér Szvetnik Endrével minden hétköznap 13 és 18 órakor a Radio HereWeGo műsorán!

Hallgassa ÉLŐBEN a lap alján található lejátszó segítségével!

Megosztás itt: