Újra utazhatunk – de milyen áron?

Hétfőtől ismét legálisan nyaralhatunk külföldön. A jelzőlámpa-rendszer azonban szinte egész Európát a „sárga” kategóriába sorolta. Boris Johnson miniszterelnök most külön felhívta a figyelmet: az emberek ne utazzanak ilyen országokba. 

Fizikailag lehet, jogilag nem tilos, mégse tegyék meg – körülbelül így lehet összegezni Boris Johnson brit miniszterelnök üzenetét arról, hogy utazhatnak-e Európába a britek.

A hétfőn bevezetett angliai covid-lazítás nyomán ismét legális a nyaralás.

A jelzőlámpa-rendszer szerint Portugália, Gibraltár, Izland, Izrael és néhány nem európai ország esetében a visszatérőknek nem kell karanténba menniük

Viszont ha a Portugálián kívül más európai országból – így például Magyarországról – térnek vissza, akkor igen.

A külföldi nyaralást szinte alapjogként kezelő britek és a hazavágyó EU-s állampolgárok között zavarodottságot keltett a brit kormány kommunikációja.

A Telegraph című lap egyenesen „káosznak” nevezte a helyzetet és úgy fogalmazott: az embereknek megmondták, hogy ne nyaraljanak.

A zavarodottság azzal kezdődött, hogy George Eustice környezetvédelmi miniszter azt mondta: lehet „sárga” országba utazni, csak aztán a visszatérés után házi karanténba kell vonulni.

Ezt a benyomást erősíthette, hogy egyes turisztikai cégek nem hajlandók a visszatérítésekre, ha elmarad egy-egy ilyen utazás. 

Pár órával később erre jött Boris Johnson megjegyzése

„Fontos, hogy az emberek megértsék, mit jelent egy sárga ország: szeretnék nagyon világosan fogalmazni, nem olyan hely, ahová nyaralni mehet az ember. Ha nagyon muszáj menniük halaszthatatlan családi vagy üzleti ügy miatt, akkor legyenek szívesen tartsák észben, hogy visszatérve 10 napra izolálniuk kell magukat és akár 10 ezer fontos bírsággal sújthatók, ha ezt nem tartják be” – mondta.

A brit média jelentései szerint a szigetország lakói nem csak a „bezöldített” Portugáliába és Gibraltárba indultak meg, de Franciaországba, Görögországba, Spanyolországba és az Egyesült Államokba is

A BBC megjegyezte, hogy hétfőn már több, mint 150 repülőjárat indult külföldre. Mindez pedig sokak fülébe bogarat ültethet: ami nem törvénytelen, az szabad. 

Az európai utazásokat bátoríthatja, hogy szerdára volt várható az uniós döntés a két vakcinadózist felvevő brit utazók beengedéséről – még akkor is, ha London ellenzi az európai utakat. 

A briteknél közben az borzolja a kedélyeket, hogy miközben hónapokig illegális volt a külföldi utazás, Indiából azután is érkeznek légijáratok a szigetországba, hogy piros listára tették a gyorsan terjedő koronavírus variáns által sújtott országot. 

Az LBC hírrádió szerint körülbelül 110 ilyen járat érkezett, többezer utassal, miközben más „piros” országok esetében letiltották a légiforgalmat.

Az Independent című lap szerint jelenleg is körülbelül napi 1000 ember érkezik Indiából és a beléptetésre való órákon át tartó reptéri várakozás ideális lehetőség az új vírusvariáns terjesztésére.

Közben a British Airways utaskísérői félnek munkába állni az indiai járatokon és a sajtó szerint a menedzsment levélben kérlelte őket, hogy ne maradjanak távol. 

Híradó minden nap 7:00 és 18:00 között minden egész órakor a Radio HereWeGo-n!

Hírháttér Szvetnik Endrével minden hétköznap 13 és 18 órakor a Radio HereWeGo műsorán!

Hallgassa ÉLŐBEN a lap alján található lejátszó segítségével!

Megosztás itt: